Itt szavazhatnak rám!
5. számú választókerület:
009. számú szavazókör:
szavazóhelyiség címe: Sárospatak, Arany János út 3-5. (Vay Miklós Református Szakképző Iskola)
010. számú szavazókör:
szavazóhelyiség címe: Sárospatak, Arany János út 7-9. (Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium)
Tisztelt Sárospatakiak!
Fontos döntést hoztam: elindulok a helyi önkormányzati választáson.
Ebben a csodálatos városban születtem, ahogyan szüleim és nagyszüleim is. Ők is tevékeny részesei voltak a helyi közéletnek. Én Sárospatakra jártam az Esze Tamás Általános Iskolába, majd Miskolcon végeztem közlekedési szakközépiskolában, mint gépjármű-technikai szerelő. Ezután szüleim vállalkozásában kezdtem dolgozni, majd a 90-es évek elején saját lábra álltunk feleségemmel, akivel 35 éve élünk boldog házasságban.
Sokan ismerhetnek az üzleteink által, akik jártak nálunk a Szépségpatikában vagy a Csokiszoliban.
Van két diplomás gyermekünk, és két unokánk is. A lányom Pécsen alapított családot, a fiam matematikusként Budapesten él és dolgozik.
30 évnyi autómentés alatt sok emberen segítettem, megismertem általa a környék településeit, vállalkozásait, lakosait. Ezekkel a tapasztalatokkal a hátam mögött látom Sárospatak lemaradását a többi városhoz képest. A fejlődés lelassult, megállt. De emlékszem arra is, hogy mire képes ez a város, ha összefogunk.
Függetlenként, Dr. Farkas Szabolcs polgármesterrel, egy új testülettel, ezt meg tudjuk valósítani.